A művészetek egészen az ősidők óta velük vannak és segítenek a különféle események, történések feldolgozásában, érzelmeink kifejezésében. Ugyanígy meríthetünk példákat a személyes életünk fejlődéséből is, ugyanis ki ne szeretett volna kisgyermekként rajzolgatni, színezgetni vagy ki ne pördült volna táncra egy-egy dallamos zenét hallgatva?
A kulturális és kreatív tevékenységek, mint amilyen a tánc, éneklés és a különböző alkotói tevékenységek pl.: festés, szobrászat, de akár még a múzeumba, színházba járás is pozitív hatást gyakorol a testi és a lelki egészségre egyaránt, derült ki a WHO egyik 2019-es kutatásából. Eszerint a közel 1000 publikációt összevető felmérés szerint a műélvezet és az alkotói tevékenységek, olyan megbetegedésekre nyújthatnak megoldást, mint a cukorbetegség, az elhízás és a mentális elmeállapot rendellenességei. Ezenfelül pedig segíthetnek a stresszkezelésben és a feltöltődésben, valamint kiegészíthetik a hagyományos orvosi kezeléseket, például a daganatos terápiák mellékhatásainak kezelésében, mint az aluszékonyság, hányinger, étvágytalanság és a nehéz légzés.
Az alkotói tevékenységnek nem ritka velejárója az úgynevezett flow-élmény is, ami szintén számos előnyös hatást jelenthet az egészségünkre nézve. A flowról vagy másnéven az áramlatról Csíkszentmihályi Mihály magyar származású pszichológus írt először. Csíkszentmihályi flownak nevezte azokat a tökéletes pillanatokat, amelyeket az öröm, a kreativitás az élet teljes felvállalása jellemez. Ez az élmény akkor tud létrejönni, amikor nagyon belefeledkezünk a tevékenységünkbe, teljesen feloldódunk benne, lehet ez művészet, sport vagy akár a természetben való gyönyörködés is, amiben teljesen elmerülünk és elveszítjük az én-és időérzékelésünk. A flow gyakori átélésével, saját magunk által teremtett boldogságot és tökéletesen tudatos állapotot hozhatunk létre, amely elengedhetetlen a lelki egyensúlyunk fenntartásához.
Az alkotói tevékenység pozitív hatását a Fusion Vital objektív, testszenzoros felmérése is igazolta egyik ügyfelünknél. Az ábrán az illető egy napjának részlete látható reggeltől másnap reggelig. A színes oszlopok közül a pirosak a stresszt, a kékek a fizikai aktivitást, a zöldek pedig a regeneráció időszakait jelölik. A sok zöld terület az éjszakai órákban zavartalan, pihentető alvásra utal, ugyanakkor napközben, délután 3 óra felé jól láthatóan szinte az alváshoz hasonlítható nyugodt élményeket találunk. Jól látható, hogy a fizikai terhelést (egy több körös sportversenyen volt aznap az illető) megszakító rajzolgatás olyan mértékű feltöltődést jelentett a vizsgált személy számára, mint amilyet az éjszakai pihenés jelent. Utólag elmondta, hogy a rajzolgatás teljesen ki tudja kapcsolni és jól oldja vele a verseny szüneteiben tapasztalt stresszt, ráadásul bele is tud feledkezni ezekbe az élményekbe. A hasonló napközbeni töltődések mindenkinél hozzájárulnak a stressz enyhítéséhez, a teljesítmény és a hangulat javulásához, valamint hosszútávon képesek csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is.
Hogyan tudod tehát érzékelni ezeket a pozitív előnyöket? Próbálj ki minél több művészeti ágat! Ragadj ecsetet, énekelj, olvass el egy könyvet, vagy ha teheted, akkor menj el színházba! Az élmények nem fognak elmaradni és közben még az egészségedért is tudsz tenni!
A nyári alváshiány következményei a gyerekeknél
A Magyar Alvásszövetség közleménye: A nyári időszak számos kisgyermek életében a korábban megszokott alvási ritmus megváltozásával jár. Azok a 6-12 éves korú gyerekek, akik kevesebb mint kilenc órát alszanak éjszakánként, jelentős fejlődésbeli és teljesítési különbségeket mutatnak azokhoz képest, akik a szükséges órákat megalusszák. A memóriáért, az intelligenciáért felelős agyi régiókban keletkező változásoknak hosszú távú negatív
Nyáron edzeni? Mit, mikor, mennyit? A nyári sportolás ökölszabályai
Rendszeresen vagy gyakran sportolsz, esetleg mostanában készülsz valamilyen megmérettetésre, versenyre? A jó idő ugyan mozgásra csábít, de a kánikulai melegben való megterhelés számtalan kockázatot jelent a szervezeted számára. Okos edzésmunkával meg lehet előzni a túlterhelést, a teljesítmény visszaesését és az egészségügyi kockázatokat is, de ehhez néhány alapvető elvet be kell tartani. Elöljáróban annyit, hogy az
COVID tanulságok: mit tegyél az egészségedért, most?
? Túl vagyunk a COVID-on? Mit tanulhattunk belőle? ? Mire érdemes figyelnünk az életmódunkban a háziorvos és az egészségfejlesztési szakemberek tapasztalati alapján? ? Mik a hosszú távú egészség pillérei? A Legyek jól! egészségtudatossági portált a COVID első hulláma alatt indították el a Palotanegyed praxis orvosai és egészségfejlesztési szakemberek. A rendelőkben és a kiadóban egyaránt sokat foglalkoztunk azzal,