Mi az az asszertív kommunikáció és miért jó nekünk?

Az asszertivitás tulajdonképpen önérvényesítést jelent. Az asszertív viselkedés számos helyzetben segítségünkre lehet. Leggyakrabban abban az esetben vesszük nagy hasznát, ha szembe kerülünk valakivel és ki kell állnunk a saját ügyünk mellett. Az asszertív személy, olyan kommunikációt használ, amellyel meg tudja védeni saját álláspontját, önbecsülését és eléri célját, viszont eközben senkit nem hoz abba a kellemetlen helyzetbe, hogy alárendelné kívánságának, fölényeskedne felette, vagy akár megalázná.

Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy inkább hallgatunk, mert nem akarunk konfliktushelyzetet teremteni, így viszont fenn áll annak az esélye, hogy a feszültség megmarad, majd amikor a tisztázatlan probléma újra felüti a fejét, már robbanni fog. Gyakorta megesik az a példa is, amikor szavaink mögött már olyan indulatok vannak, amelyekkel rögtön negatív vágányra tereljük a kommunikációt. Sajnos ezzel a helyzettel tovább generálódik a gond, mivel gátolja egymás megértést és tovább tágítja a teret, a két álláspont között.

Asszertív kommunikáció révén úgy védjük meg saját intim szféránkat, hogy azzal nem fejtünk ki másokra negatív hatást. Tehát ha asszertívan reagálunk, az azt jelenti, hogy nem teszünk bíráló, minősítő megjegyzést, nem válunk agresszívvá, fenyegetővé. Az asszertív kommunikáció azért olyan hatékony mert „én” közléseket tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy saját véleményünket és érzéseinket felvállalva juttatjuk tudomására a másiknak, hogy mivel van problémánk.

A nem asszertív kommunikáció telis-tele van „Te” közlésekkel, amellyel minősítjük, hibáztatjuk a másikat „Te mindig olyan trehány vagy!”, „Nem tudok tőled tanulni!”. Csökken a kommunikáció hatékonysága amiatt is, mert nem közlünk elég információt, és a szavaink mögött álló pontos okok és célok nem válnak világossá a másik számára. Ezentúl fenyegető tartalmú üzenetekkel is ronthatjuk helyzetet. „Én meg akkor nem fogom kimosni!”

Mitől lesz a közlés „én” közlés?

Saját érzéseink felvállalása: „Feszült vagyok a vizsgák miatt.”, „Indulatossá és gondterhessé válok.”

A másik számára pontosan elmondjuk, mi az, ami számunkra problémát jelent: „Nem megy így a tanulás, mert nem tudok koncentrálni”. „Megterhel engem, hogy…”.

A kérésünk konkrét megfogalmazása: „Kérlek, vedd halkabbra a zenét!”, Légyszíves, tedd a zoknit a szennyesbe!”.

Magyarázzuk el, hogy miért olyan fontos nekünk, hogy változtasson, és együtt működjön: „Csöndre kenne szükségem.” „ Pihenéssel szeretném tölteni az időmet.”

Ne essünk kétségbe, ha első próbálkozásra nem tűnik olyan sikeresnek az asszertív technikánk, netán elutasító reakció érkezik vissza. Újraszervezni saját hozzáállásunkat és magunkévá téve beépíteni egy új technikát hosszú folyamat. Mint minden elsajátításához, az asszertív kommunikáció hatékony alkalmazásához is idő és gyakorlat kell.